Sajnos eljött az a nap,2010.11.04. amikor utolsó útjára kísértük  Gábor bajtársunkat. Azt a bajtársat, aki velünk együtt küzdött a szebb jövőért. Azt a magyar bajtársunkat, akit láttunk fáradtnak,  elszántnak,  álmodozónak, és akit láttunk boldognak. Ember volt, gárdista.  Ember, aki mindig segített a rászorúlókon. Ember, aki hihetetlen űrt hagyott maga után. Ott lesz velünk, mindig, bárhova is menjünk, bármit is tegyünk.

Vona Gábor mondta egyszer:

Egy embertől búcsúzni mindig fájdalom.

Egy magyar embertől búcsúzni százszoros fájdalom.

Egy magyar gárdistától búcsúzni ezerszeres fájdalom.

Ezt az ezerszeres fájdalmat érezzük, ha az Úr magához szólítja egy bajtársunkat. A választ, a miért kérdésére nem tudjuk, megnyugodnunk olyan nehéz. Vigasztalást egyedül egy dolog adhat. Gábor  bajtársunk élete nem volt hiábavaló. Amíg az emberek többsége végigalussza az életét, addig ő felébredt. Amíg az emberek többsége fél nagy dolgokba vágni, ő mert a szívére hallgatni. Amíg az emberek többsége a maga érdekeit hajtja, üldözi, addig ő egy nemzet ügyére, a magyarság feltámadására szentelte életét.

Köszönjük, hogy ismerhettük. Köszönjük, hogy a barátai lehettünk. Köszönjük, hogy a bajtársaid voltunk.

Isten nyugosztaljon hát, magyar testvér. Visszük tovább a zászlót, tűzön-vízen át, és elhozzuk azt, amit akarunk, amit kérünk, amiért élünk.

Hát adjon az Isten!

Szebb jövőt!"

 Képek a temetésről: